Zárjuk a hónapot a cseheknél, a két sereghajtó meccsével.

(2020.01.31)

Zárjuk a hónapot a cseheknél, a két sereghajtó meccsével.

Jégkorong, Cseh bajnokság
2020.01.31. 18:00
Pardubice - Litvinov

Vérre menő küzdelem várható ebben a párosításban, hiszen a sereghajtó fogadja az utolsó előtti helyen álló társaságot péntek este. A Litvinov és a Pardubice is 2-2 meccset nyert meg a legutóbbi 5 fordulóban, és mindössze egyetlen pont választja el őket egymástól. Az alapszakasz hajrájában tehát komoly tétje lesz ennek az ütközetnek. A Litvinov legutóbb komoly skalpot gyűjtött be, nagyon simán darálták be a sokkal jobb erőkből álló Plzen csapatát (5-1), míg a Pardubice a Karlovy Vary vendégeként nyert túlórát követően (3-2). Ugyanakkor a sereghajtó is begyűjtött egy skalpot az utóbbi hetekben, ők a Brno együttesét verték 4-2-re. Védekezésben nagyjából ugyanazt mutatja idén a két társaság: 139 kapott gól, a különbség csupán annyi, hogy a Litvinov két meccsel kevesebbet játszott.

Támadásban a vendégek hatékonyabbak: 111 lőtt góljuk azt jelenti, hogy még a rájátszásért harcoló Olomouc is kevesebbet lőtt náluk, sőt az idén a BL-ben is érdekelt Mountfield 10 góllal szerzett náluk kevesebbet. A Jarusek-Hubl páros termeli a gólokat, míg Petruzalek 8 góljával és 23 gólpasszával a liga 16. leghatékonyabb játékosa jelen állás szerint. Hazai oldalon problémásabb a támadójáték: a 93 lőtt gól a legkevesebb a ligában, a Tybor-Mandat-Vondrka hármas köré épül a keret, viszont Tybor játéka erősen kérdéses ma este kézsérülés okán. Otthon egyébként látványosan eredményesebb a támadójáték: saját csarnokukban 21 meccsen 57 gólt lőttek, míg vendégként csupán 36 gólt hoztak össze ugyanennyi mérkőzés során.

Emberelőnyben mindkét csapat bőven 20% alatt teljesít: a Pardubice 12.93%-kal, míg a Litvinov 15.91%-kal értékesíti ezeket a szituációkat. Viszont fontos tényező lehet, hogy a házigazdáé a liga legrosszabb emberhátrányos védekezése, csupán 76%-kos hatékonysággal védekeznek hátrányban, míg a Litvinov esetén ez közel 82%. Három idei közös meccsük mindegyike szoros eredménnyel zárul, melyek közül kettő eseménydúsra is sikerült. Ebben a felállásban 4-3-ra nyert a Litvinov (Jarusek és Petruzalek nagy meccse volt ez), míg a Litvinov csarnokában 4-3-as hazai siker és egy 2-1-es Pardubice-győzelem született. Nagy a tét, hiszen aki itt kikap, az lépéshátrányba kerül a kiesési osztályozó tekintetében. A gyenge védelmek okán nem számítok eseménytelen meccsre, 6-7 gólt várok a két együttestől és a közel 2x odds rendkívül csábító az 5.5 gól feletti opcióra.

Tipp: 5.5 gól felett @ 1.91 (Williamhill)





Kiemelt partnereink